szerda, 11 június 2014 00:00

Küldetésünk

Az istenkeresőt egy barátommal közösen hoztuk létre 2008-ban. Ezt az álmot már előtte évekig dédelgettük, de mégis vártunk a megfelelő időzítésre. Aztán 2008 nyarán elindítottuk ezt a honlapot, amelyet 2009 decemberéig együtt is szerkesztettünk, majd 2009 decemberétől egyedül folytattam tovább az oldal szerkesztését. Még sem maradtam egyedül, mert a megfelelő időben Isten mindig küldött különböző embereket, akik segítségemre voltak ebben a munkában. 2010 szeptemberétől új arculattal jelent meg az oldal, mivel azonban a honlap idővel elavult, ezért 2014-ben ismét egy új, korszerűbb honlapot kellett készíteni. Az istenkereső oldal fontos része a Budapesten működő Aratás Gyülekezet küldetésének, melynek keretén belül hirdetjük, hogy Isten első sorban a vele való személyes kapcsolatra hívott el minket, továbbá hirdetjük, hogy a jelenlegi gonosz korszak vallásos rendszerei helyett, egyedül Isten királyságának van létjogosultsága ezen a Földön akkor is, ha a külső körülmények még jelenleg nem ezt a dicsőséges mennyei valóságot ábrázolják. Ebből az igazságból semmilyen megfélemlítés hatására nem szabad engedni, ezért én továbbra is igyekszem megőrizni azt a szellemiséget, amelyet a honlap eddig is képviselt, vagyis, hogy olyan írások és hanganyagok kerüljenek elérhetővé a nyilvánosság számára, amelyek inspirálhatják azokat, akik nem érik be a sekélyes kereszténységgel, hanem teljes szívükből, teljes lelkükből és minden erejükből azon vannak, hogy egyre közelebb kerüljenek Istenhez és egyre jobban megismerjék őt. A feladat tehát továbbra is az ami eddig volt vagyis: szellemi szövétnekként (fáklyaként) utat mutatni Jézus követéséhez, Aki az örök élet egyedüli forrása. Ebben a munkában alapvető mérce a Biblia, az Ó- és Újszövetség, mint Isten üzenete az emberek számára, eszközként pedig többek között a honlapról letölthető írások és hanganyagok szolgálnak. Ezt az oldalt ajánlom tehát mindenkinek, aki Istent őszintén keresi és szereti. Keressük hát az Urat, amíg megtalálhatóvá teszi magát számunkra, mert egyedül ő a mi örökségünk és osztályrészünk! (Zsoltár. 16,5 Zsoltár. 73,26)

Kellemes időtöltést kívánok az istenkeresőn!

Nochta Pál Attila

Sárbogárd 2014 június 21.

Megjelent: 15638 alkalommal