Elemek megjelenítése címkék szerint: S

csütörtök, 01 január 2009 00:00

Sadu Sundar Singh: Látomásaim a túlvilágból

Mikor 14 évvel ezelőtt Kothgarban imádkoztam, szemem akkor nyílott meg először a mennyei látásra. Mindent olyan elevenen láttam, hogy azt hittem meghaltam és lelkem bement a mennyei dicsőségbe. A későbbi években ezek a látomások mindig újra gazdagították életemet. Szándékosan nem tudom előidézni őket, hanem csakis amikor imádkozom vagy elgondolkozom, szellemi szemem megnyílik – havonként olykor nyolcszor vagy tízszer is –, úgy hogy belátok az égbe, és egy vagy két órán át Jézus Krisztussal együtt járok a mennyei dicsőségben ahol angyalokkal és szellemi lényekkel beszélgetek. Kérdéseimre kapott válaszaik sok anyagot adtak már eddig megjelent könyveimhez. Ennek a szellemi közösségnek kimondhatatlan gyönyörűsége kívánatossá tette számomra azt az időt, amikor majd végleg beléphetek a megváltottak gyönyörűséges közösségébe.
 
Egyszer fenn volt a Himalája hegységben, s egy pogány faluban prédikált. Már esteledett, de senki sem akarta házába befogadni, sem enni, vagy inni nem adtak neki. Fáradtságtól, éhségtől elgyötörve kiment a falu végére s leült egy fa alá. Itt aztán szíve egész hevével imádkozni kezdett s közben teljesen elszakadt az őt környező világtól. Látta Krisztust, beszélt Vele, s akkor érezni kezdte, hogy hogyan szűnik meg mindinkább az éhség, s a szomjúság és a fáradtság érzése, s ehelyett egy végtelen, kibeszélhetetlen boldogság érzése tölti el. Minden mást elfelejtett. Mikor „felébredt”, ő maga használja ezt a szót, észrevette, hogy imádsága közel négy óráig tartott. A két keze és az arca dagadt volt a nagy darazsak csípésétől. S mindebből nem vett észre semmit, új erővel, a bágyadtság legkisebb nyoma nélkül, felkelt s folytatta munkáját. Addig kell imádkoznunk, míg újra éledünk általa – mondta. Ezt mindenki megteheti. Minden más magától meglesz, ha ezt elértük.