hétfő, 27 január 2014 00:00

Ron McKenzie: Isten és a gazdaság

Ez a könyv három tanulmányból áll. - Útmutatások a gazdasági életre vonatkozóan - Jézus és a gazdasági élet - Szegényekről való gondoskodás Ezek külön-külön már korábban is letölthetőek voltak, de…
hétfő, 06 január 2014 00:00

RonMcKenzie: Jézus és a gazdasági élet

„Jézus idejében a legtöbb családnak nem volt földje Izraelben. A földterület legnagyobb része néhány befolyásos család és pénzkölcsönző uzsorás birtokában volt. Az adószedők és a katonák lefoglalhatták a termés és…
A törvény elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a családok és közösségek békében együtt éljenek. Isten gondoskodott egy törvény-rendszerről, ami megbüntette az olyan bűncselekményeket, mint lopás és testi bántalmazás, ami…
kedd, 17 december 2013 00:00

Abonyi Sándor: Ne legyünk gyerekek …

„Évek telnek el hívő emberek életében és vannak, akik sok év múlva is ugyanott tartanak, a „kisded” korban, ahol kezdetben is voltak, míg mások rövid időn belül óriási léptekkel haladnak…
kedd, 17 december 2013 00:00

David Wilkerson: FÚJJÁTOK A KÜRTÖT!

„Amerika tűz által fog elpusztíttatni. Hirtelen fog ez megtörténni és csak kevesen fognak megmenekülni. Teljesen váratlanul fog egy nukleáris katasztrófa erre a nemzetre rátörni. Egy órán belül fog eltöröltetni. Az…
Részlet a „Gilted prison” (Aranyozott börtön) című könyvből „Van egy nagy hitetés, amit a Sátán hoz be a gyülekezetekbe megfertőzve az egyének gondolkozását. Elhiteti az emberekkel, hogy ha külsőleg minden…
„A Szentírás a szegényekről való gondoskodás felelősségét nem a társadalom gazdag embereire helyezi. A gazdag embereket arra figyelmezteti, hogy ne a gazdagságukban bízzanak. Arra figyelmezteti őket, hogy a gazdagságuk egy…
péntek, 15 november 2013 00:00

Szarka János: Az Úr igéjének terhe

"Ez a kis tanulmány az ige szolgálatával kapcsolatban az alapokra és az alapelvekre szeretné a hangsúlyt fektetni. Eszköz kíván lenni, hogy bevezesse az olvasót az igehirdetés, prédikálás területére, kezdve attól,…
vasárnap, 22 szeptember 2013 00:00

A.W. Tozer: A keresztyén magányossága

„A keresztyén magányossága az Istennel való járásának a következménye egy istentelen világban. Az Istennel való járása gyakran eltávolítja őt a világi módon gondolkodó „jó keresztények” közösségétől is. Isten által vezérelt…
vasárnap, 22 szeptember 2013 00:00

David Wilkerson: Megtisztító ébredés

„Minden próféta látta a végidőket és elválasztott, szent emberek összegyülekezéséről prófétáltak, akik az Úr igéjének mély megértésével fognak rendelkezni. Dániel hatalmas dolgokat hallott Istentől, de "nem értette azokat" (Dániel 12:8).…
vasárnap, 22 szeptember 2013 00:00

Watchman Nee: HIT ÁLTAL ÉLNI

„Sokan panaszkodnak lelki hullámzásaikról: olykor úgy érzik, kiszáradtak, és hiányzik a lelki éleslátásuk - máskor viszont boldogok és emelkedett a hangulatuk; olykor mintha sötét verem¬be zuhantak volna, máskor magas hegy…
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

C. H. Spurgeon: A két házépítő és házaik

„Most továbbiakban a Mester példázatához fordulunk, s megkérlek, figyeljétek meg mindenek előtt A KÉT HÁZÉPÍTŐT. Úgy a bölcs, mint a bolond ember ugyanabba a munkába állt bele, s mindketten, látszólag,…
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

C. H. Spurgeon: A ROSTA

„Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Mt 7,21 „Ezt a fejezetet olvasva, az ember átérzi,…
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

C. H. Spurgeon: Az elutasítottak

Mt 7, 21-23 „A legjobb mód, ahogy sok dolgot megvizsgálhatunk, az, ha feltesszük e kérdést: „Milyennek fog ez majd feltűnni az ítélet napján?” Urunk azt mondja itt: „Sokan mondják majd…
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

C. H. Spurgeon: „ZÖRGESSETEK!”

„Szükséges-e, hogy a kegyelem királyi székét figyelmetekbe ajánljam, nektek, kik az előtt várakoztok? Bizonyára az imádkozás oly boldogsággá lett már számotokra, oly létszükségleti dologgá, oly lényeges részét képezi életeteknek, hogy…
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

Matthew Mead: A MAJDNEM KERESZTÉNY

„Remélem, nem szükséges arról beszélnem nektek, hogy mi egy keresztyén, habár meg vagyok győződve, hogy sokan, kik keresztyénnek neveztetnek nem tudják, mi egy keresztyén, vagy ha igen, akkor mégsem tudják…
szerda, 14 augusztus 2013 00:00

Szabó Ferenc: Információ vagy élet?

„A keresztények jelentős része úgy tartja, hogy a lelki növekedéshez szükséges dolog nem más, mint mind több ismeretet és információt gyűjteni a Bibliából. A gyakorlat azt mutatja, hogy közülük is…
szerda, 14 augusztus 2013 00:00

Watchman Nee: Szabadulás

„Miután hitre jutottunk az Úrban és elfogadtuk Őt Megváltónknak, azonnal meg kellene tapasztalnunk a bűnből való szabadulást is. Sajnos, nem sok hívő tapasztalta meg, ellenkezőleg, sokan azt tapasztalják, hogy beleragadtak…
hétfő, 15 július 2013 00:00

A . W. Tozer: Az igaz ember gyökere

Szembetűnő a különbség az atyáink hitről való gondolkodása és a között, ahogyan a mi nemzedékünk értelmezi és éli meg a hitet. Az atyák a dolgok lényegével foglalkoztak, míg a mai…
József helyzetébe belegondolva magunkat, amikor a saját testvéreink „kútba dobnak”, bizonyára nekünk sem az lenne az első gondolatunk, hogy ez valójában Isten tervének része és ennek így kellett történnie. Bizonyára…