Elemek megjelenítése címkék szerint: Z

csütörtök, 26 április 2012 00:00

Zimonyi Péter: Ne bontsd el a régi határt!

Talán azzal kezdeném az ige kifejtését, hogy manapság mindannyian meg vagyunk terhelve különböző gondolatokkal, talán a legjobban azzal a világgal, amely minket körül vesz és azzal, ami a munkahelyünkön, a családban, a környezetünkben történik. Legjobban ezek foglalnak le minket és keressük a kiutat, keressük a gondokból, a problémákból való menekülést. Mindannyiunknak vannak olyan ötletei, amelyek által szeretnénk ezeken a problémákon változtatni. Változást szeretnénk és ezt a változást mi mindig úgy képzeljük el, hogy inkább változzon meg a világ, változzon meg a környezetünk, változzon meg minden, mert akkor nekünk is jobb lesz. Valójában ez a változás azonban csak egyféleképpen valósulhat meg, még pedig úgy, hogy ha mi változunk meg.


 

csütörtök, 26 április 2012 00:00

Zimonyi Péter: Menekülés a jövőből a jelenbe!

Jézus Krisztussal szemben ugyanazok az elvárások voltak kétezer évvel ezelőtt, mint amilyen a mai keresztény ember váradalma, egy földi királyság felállítása, persze Krisztus király vezetése alatt, a sátán megkötözése, a hívők uralkodása, a gonoszok megbüntetése és persze egy új föld és egy új ég, amelyben paradicsomi állapotok uralkodnak, ahol a mostani testükben feltámadt hívők elragadtatásuk után ítélik Izrael tizenkét nemzettségét.

szombat, 19 március 2011 00:00

Zimonyi Péter: Mi az igazság sorozat 1.rész

(Krisztus kettős természete és a Szentháromság dogmája)
Ezen írás közzétételének célja nem valamilyen új tanítás vagy dogmatikus tétel lefektetése, hanem, hogy az olvasó mélyebb kutatásra és Istenkeresésre kapjon inspirációt, mert ahhoz, hogy az igazságot jobban megértsük, nem elég csupán a felszinen kapirgálni.
 
szombat, 19 március 2011 00:00

Zimonyi Péter: Mi az igazság?

Pilátus kérdése Jézustól egy olyan logikus emberi, mondjuk inkább bírói kérdés volt, amelynek jogi alapja ugyan van, de nincs tartalma, vagyis üres. Mivel Pilátust nem érdekelte az igazság benső megismerése, Jézus sem válaszolt, mivel emberi felvetésre soha nem reagált emberi módon, hanem az Isten oldaláról világította meg az ember sötétben tapogatózását, és mindenkor a lényegre tört, a mélyből hozta felszínre azt amit az ember takargatott, eltitkolt, vagy hazug képmutatás alá rejtett.
 
csütörtök, 01 január 2009 00:00

Zac Poonen: A főnöki beállítottság

Jób, bár nős ember volt, tíz gyermek apja, felismerte azt, hogy ha a tisztátalan gondolatoktól szabad akar lenni, akkor szemeit ellenőrzés alatt kell tartania. Jób azt mondta: „Szövetséget kötöttem a szemeimmel, és hogy vethettem volna szemeimet egy szűzre!” Férfiakat a legnagyobb kísértés a szemük által éri. Ha itt nem vagyunk elővigyázatosak, és tisztátalan gondolat vagy tisztátalan kép a szemkapun át bejut a gondolatainkba, csaknem lehetetlen eltávolítani onnan őket.
 
Miért választotta Isten Ámost, hogy először foglaljon írásba egy prófétai üzenetet? Isten bizonyára figyelemmel kísérte őt, (ahogy mindnyájunkat is néz), hogy lássa, vajon Ámos féli-e Istent, és munkájában hű-e? Ámós nem volt tanult ember, nem volt pap, de hű volt a mindennapi munkájában. Istenfélő volt, a szegényeken könyörülő, és példás életet élt. Majd egy nap megszólította őt Isten, és azt mondta neki: Szolgám leszel.
 
csütörtök, 01 január 2009 00:00

Zimonyi Péter: Önkéntes adakozás, vagy tized?

Ajánljuk ezt a rövid tanulmányt mindazoknak, akik a tized és az adakozás témájában szeretnének mélyre ásni, hogy ne csupán felületesen ismerjék az ezzel kapcsolatos igazságokat. Fontos, hogy erről a témáról is sokat és mélyre hatóan gondolkodjunk, szükséges ezt a témát akár több aspektusból is megvizsgálni, hogy az adakozás területén is eljussunk az Isten igéjének megfelelő látásra.
 
csütörtök, 01 január 2009 00:00

Zac Poonen: A szektásság ismertetőjegyei

A hívő élet legnagyobb küzdelme nem a haraggal vagy a szennyes gondolatokkal szemben van, hanem azzal a törekvéssel szemben, hogy elnyerjük az emberek elismerését. Ez az, ahol döntenünk kell az egyedül Isten színe előtti élet mellett, ha szabadok akarunk lenni. Élhetsz példás életet szektás beállítottsággal is. De ezzel a beállítottsággal sosem éred el azt, hogy Istennek a földi életedre való szándéka végbemenjen. Isten országát (királyságát) csak azok vehetik birtokba, akik erővel ostromolják a fogság falait, amiket a szektás prédikátorok emeltek körülötte.
 
csütörtök, 01 január 2009 00:00

Zac Poonen: Az antikrisztus ismertetőjegyei 2-3.

A kereszténységben is vannak olyan emberek, akik arra vágynak, hogy önmagukat mások fölé emeljék. Erre felhasználják az olyan címeket is, mint „tisztelendő atya”, „tisztelt doktor”, „pásztor”, úgy, ahogyan annakidején a zsidó rabbik tették, akiket Jézus megítélt. Minden ilyen elnevezés ugyanabban a sátáni kívánságban gyökerezik, – a mások általi imádtatásban. Ez ugyanaz a szellem, amivel az Antikrisztus fog bírni, akiről ez van írva: Istennek ellensége, és magát minden istennél nagyobbnak képzeli, és mindennél, amit szentként tisztelnek. Sőt, be fog ülni az Isten templomába, és magát Istenként tisztelteti (2.Thessz. 2,4).
 
csütörtök, 01 január 2009 00:00

Zac Poonen: Felruházás mennyei erővel

Tapasztalat szerint a hívők általánosságban inkább egy kézi pumpához hasonlóak, akik erőlködő életükkel az áldásnak csak néhány cseppjét pumpálják ki száraz szívükből. Ennek azonban nem kell így lennie. Ha száraz állapotunkat az Úrhoz vinnénk, másképp mennének a dolgok. Istennek az az akarata életünkre nézve, hogy mindenre, amivel kapcsolatba kerülünk, áldás folyamai ömöljenek belőlünk ki.