A mennyben egyes egyedül a Báránynak van tisztessége, értéke. A Bárány szelíd s alázatos szívű, továbbá teljesen rábízza magát az igazságosan ítélő Atyára, és Bíróra. Ismeri az Atyát és az…
Különböző fajta imádságok vannak épp úgy, ahogyan a sportban különböző játékok vannak, mindegyik a saját szabályaival. A baseballra érvényes szabályok nem érvényesek a futballra. Ha megpróbálnád ugyanazon szabályokat használni, zűrzavarba…
szombat, 28 május 2016 00:00

Mel Tari: Mint sebesen zúgó szél

Az elmúlt néhány évtizedben időnként hallani lehetett róla, hogy Indonéziában csodálatos ébredés van, ahol sok csoda történik: sorra támasztják fel a halottakat, vízen járnak stb. Erről a szinte hihetetlen történetről…
(Sém fiainak és Izrael tíz törzsének leszármazottai) Ez az írás a „Népvándorlás”, a „Nemzetek eredete, szerepe és jövője”, valamint a „Család nemzet, globalitás” című írások által alkotott sorozat befejező része.…
csütörtök, 24 december 2015 00:00

Zac Poonen írásai

Zac Poonentől már több írás is olvasható a honlapon, most tíz olyan írást teszünk közzé, melyek nem rég lettek magyarra fordítva. Ezeket az írásokat most egybe szerkesztve adjuk közre, de…
A Biblia egyértelműen tanítja, „hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való…
AMIKOR MÉG ÉGETT A TŰZ A lenyugvó nap bíborszínűre festette a téli tájat. A dombokon és a völgyekben szétszórt tanyák kéményeiből egyenesen felfelé szállt a füst. Elena lába alatt ropogott…
AZ IGAZI EVANGÉLIZÁCIÓ Jézus Krisztus földrejöttével egy olyan folyamatot indított el, mely csak halála és feltámadása után kezdett el kibontakozni. Mennybemenetele után elküldte a Szent Lelket, és azon a napon…
A szenvedés és fájdalom minden embernek része. Nincs olyan ember, legyen az a legbűnösebb vagy legigazabb, a legszegényebb vagy leggazdagabb, aki nem tapasztalta volna meg.  A legtöbb „miért” a szenvedéssel…
Ma több tízezer keresztény közösséget tartanak számon a világon. Mindegyik a Bibliát tartja egyedüli alapjának. Mindegyik Jézus Krisztust tartja Urának. Az igaz egyházat kereső embernek nagyon nehéz dolga van. Megy…
csütörtök, 24 december 2015 00:00

Diriczi Tibor: Nincs más lehetőség

A Biblia középpontjában Jézus Krisztus van. Az Ószövetség rá utal, az Újszövetség pedig róla szól. Mint ahogy Isten országát sok példázatban tanította az embereknek, úgy saját magát is sok példázatban…
péntek, 13 november 2015 00:00

Abonyi Sándor: Család, nemzet, globalitás

Kezdetben az emberiség egy nemzet volt és egy nyelve volt, de a megsokasodott gonoszság miatt Isten özönvízzel elpusztította az egész megromlott élővilágot: embereket és állatokat egyaránt. Csak Noé és családja…
Ha egy gazdasági válság (amire szintén fel lehet készülni) valóban rosszra fordul, néhány társadalom darabokra fog hullani. Ha a munkanélküliek nem kapnak munkát, a munkanélküliek zavargásokba és fosztogatásokba kezdhetnek, ha…
Az emberiség története az Édenben kezdődött. Az Éden egy csodálatos kert volt az Isten által teremtett földön, ahol Isten elhelyezte az első teremtett emberpárt Ádámot és Évát… Ez a mai…
Két típusa van a hívőknek: azok, akik Isten áldását és azok, akik Isten jóváhagyását keresik. A kettő között egy világ a különbség. A Jel. 7:9-14-ben a hívők nagy sokaságáról olvashatunk…
Isten királysága mennyei és nem földi, ami igazság, békesség és Szent Szellemtől való öröm (Róma 14:17). A hívőknek rendelkezniük kell ezekkel a tulajdonságokkal, hogy az állampolgárai lehessenek ennek a mennyei királyságnak.…
szerda, 21 október 2015 00:00

Sadhu Sundar Singh összegyűjtött iratai

A honlapon már közre adtunk írásokat ettől a nagyszerű indiai embertől, most pedig egy nagyon régi könyvhöz jutottunk, amely Sundar Singh összegyűjtött írásait tartalmazza. A könyvből mivel már nagyon régi,…
szerda, 14 október 2015 00:00

Zac Poonen: Hit által élni

Az elmúlt évszázadok során sok őszinte keresztyén törekedett a szentségre és a bűn feletti győzelemre, hordozva a keresztet és megtagadva magát. Gyakran azonban egy ilyenfajta keresztyén életet csak „nehéz gyötrődésnek”…
Most az egész föld a Sátánt imádja. Ez az, amit a Sátán kezdettől fogva akart. Az Ézsaiás 14.14-ben azt olvassuk, hogy Lucifer olyan akart lenni, mint Isten. Isten sok csodálatos…
Amikor Jézus - az idők kezdete óta - az Atyával együtt a mennyben volt, neki soha sem kellett megtagadnia a saját akaratát, mert a saját akarata azonos volt az Atya…