Ráadásul az elmúlt napokban emailek tömkelegét kaptam egy Eudoxia nevű hölgy „mennyei” átéléseiről, és ezzel kapcsolatosan többen kérték tőlem, hogy foglaljak állást, hiszen Isten igéje is azt mondja, „Mindent megpróbáljatok,…
péntek, 08 június 2012 00:00

Paul Washer: SOKKOLÓ ÜZENET

"„Úgy fogok prédikálni, mintha ez lenne az utolsó alkalom számomra. Mondani fogok nektek dolgokat, amit félre fogtok érteni. Mondani fogok dolgokat, amik miatt nagyon fogtok haragudni rám. Mondani fogok dolgokat,…
1991-ben David Wilkerson ezt mondta: „Nagy teológiai háború előtt állunk. Az egész karizmatikus mozgalom több táborra oszlik. Minden tábor a tanításaik, tanítóik és könyveik által támogatva hibáztat mindenki mást és…
csütörtök, 26 április 2012 00:00

ifj. Lehotzky József: A második templom dicsősége

Erről a könyvről (Aggeus könyve) nem szoktak prédikálni a gyülekezetekben, pedig nagy jelentőségű isteni üzenetet tartalmaz a mai időkre nézve is. Én először 1985-ben, Szent Lélekkel frissen betöltekezett fiatalként hallottam…
csütörtök, 26 április 2012 00:00

Rédei Róbert: Látás a széles és keskeny útról

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a…
csütörtök, 26 április 2012 00:00

Zimonyi Péter: Menekülés a jövőből a jelenbe!

Jézus Krisztussal szemben ugyanazok az elvárások voltak kétezer évvel ezelőtt, mint amilyen a mai keresztény ember váradalma, egy földi királyság felállítása, persze Krisztus király vezetése alatt, a sátán megkötözése, a…
csütörtök, 26 április 2012 00:00

Zimonyi Péter: Ne bontsd el a régi határt!

Talán azzal kezdeném az ige kifejtését, hogy manapság mindannyian meg vagyunk terhelve különböző gondolatokkal, talán a legjobban azzal a világgal, amely minket körül vesz és azzal, ami a munkahelyünkön, a…
csütörtök, 01 március 2012 00:00

Andrew Strom: MAI “MEGTÉRETLEN” GYÜLEKEZETEK

Érdekes, hogy Charles Finney, akit a legnagyobb Evangélistának" hívnak, az egész szolgálatát a névleges keresztényeknek való igehirdetéssel töltötte! Annak oka, hogy a gyülekezeti embereket evangélizálta az volt, mert úgy látta,…
csütörtök, 01 március 2012 00:00

Andrew Strom: “ELVESZÍTETTÜK AZ EVANGÉLIUMOT”

A világ számára nem történhetett volna rosszabb dolog, mint hogy a gyülekezet elveszítette az evangéliumot. Történhetnek velünk terrorista támadások százai, földrengések vagy hurrikánok, de egyik sem lehet olyan nagy tragédia,…
A mai - hetente kellemes szórakozást kínáló - mega-gyülekezetek ezreinek ellenére, azt szeretném mondani nektek, hogy elveszítettük a keresztyénséget. A keresztyén könyvek, amik ma megtalálhatók minden Walmartban, tradicionális keresztyén művészek…
csütörtök, 01 március 2012 00:00

Bill Winston: Hit frissítő

A hit az, ami előrevisz téged a frontvonalhoz, és győzelmet ad neked. Az egyetlen útja a világ legyőzésének a hit! A Biblia azt mondja: Zsid 11:6 Hit nélkül pedig lehetetlen…
csütörtök, 01 március 2012 00:00

Bill Winston: Megváltoztatni a tudatalattit

Minden újjászületett keresztény „istentelen" gondolkodási mintával jön be Isten Országába. Ez azt jelenti, hogy amikor ti és én bejöttünk Isten családjába, még mindig ennek a világnak a szokásai szerint okoskodtunk,…
hétfő, 26 december 2011 00:00

David Wilkerson: ISTEN ERŐTELJES HADSEREGE

Valami nagyon erőteljes és bámulatos dolog történik ma a világon— valami, ami meghaladja az emberi felfogóképességet — valami, ami hatással lesz az egész világra ezekben az utolsó napokban. Isten a…
szerda, 16 november 2011 00:00

Nochta Pál: Mi vagyunk az ő háza

„Ma egy olyan gazdasági recesszióban élünk, amelynek a végét még koránt sem látjuk. Sőt a mostani számítások szerint a következő években biztosan tovább fog mélyülni a válság, ha csak közben…
szerda, 16 november 2011 00:00

Ron Mc Kenzie: A próféta szolgálata

(Bepillantás a prófétai ajándékba) Abonyi Sándor fordította le ezt a könyvet, amelyben Ron Mc Kenzie nemzetközileg is ismert keresztény szerzőktől is gyakran idéz. Ez a könyv lényegében egy összeállítás, érdemes…
csütörtök, 29 szeptember 2011 00:00

Bill Winston: Hit Jézus nevében

„Az ellenség ki akarta venni ezt az igazságot az egyházból, hogy az emberek ne értsék Jézus Nevének a jelentőségét, mert ha te hitben jársz azokban a dolgokban, amik a mi…
csütörtök, 29 szeptember 2011 00:00

Creflo Dollar: A Szent Szellem kenete

„Én egy szellem vagyok – birtokolok egy lelket és élek egy testben. Isten és az Ő Beszéde szellem. Istenhez - az Ő Beszédén keresztül - én szellemem által kapcsolódom. Amit…
csütörtök, 29 szeptember 2011 00:00

Creflo Dollar: A hatékony ima kifejlesztése

„Az imádságról fogunk beszélni. Tudom, hogy sok házasember támadás alatt van… Sok dolog van, amiből ügyet csinálunk, pedig nem kellene. Mégis nagy ügyek lesznek, mert érzelmeink hangsúlyossá teszik ezeket… dühös…
csütörtök, 29 szeptember 2011 00:00

Creflo Dollar Isten akarata az imádságban

„Ha az imaéletünk Isten Igéje szerinti, akkor Isten akarata szerinti is. Ha akarod tudni, hogyan imádkozz Isten akarata szerint, imádkozz Isten Igéje szerint. Isten beszéde Isten akarata. Ha tudod, mit…
csütörtök, 29 szeptember 2011 00:00

Creflo Dollar: Okoskodás: a test cselekedete

„Beszéltünk már a különbségről a szellemben járás és a testben járás között. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta a Jn.6:63-ban, hogy „…a beszédek, amelyeket én szólok néktek: szellem és élet… a…