Nyomtatás
szerda, 29 szeptember 2021 19:01

Nochta Pál: A hit

nochta aratas

Dátum: 2021.09.25 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet

A Zsidókhoz írt levél 11-dik fejezetében a hit hőseiről olvashatunk, akik kijelentés által kaptak hitet és világosságot, ezért voltak képesek győzni az őket érő megpróbáltatásokban és kihívásokban. Fontos, hogy helyes definíciónk legyen a hitről, illetve tisztában legyünk azzal, hogy mi az ami nem tekinthető hitnek Isten szerint, mi a hitetlenség és mi a hamis hit. Fontos tudni, hogy a hit nem azonos az akarnokságunkkal vagy a vágyainkkal. A hit, Krisztus beszédének hallásából származik és ezt a hitet a Szent Szellem megerősítheti bennünk a hit tárgyával kapcsolatos vágyakkal is. A hitnek legfontosabb szerepe azonban a megigazulásunkban és Istennel való kapcsolatunkban van, ezt példázza Ábrahám is, akinek Isten, hite által tulajdonított igazságot. (1Mózes 15,1-6)

Ábrahám példája is azt bizonyítja számunkra, hogy ha valódi hitünk van, akkor nem fogunk a sátán megtévesztése alá kerülni mint Akháb, hanem Krisztust fogjuk követni, betöltjük az elhívásunkat, befutjuk a pályánkat és elnyerjük az ígéreteket vagyis mi is hősök leszünk.

 

 

 

Megjelent: 1092 alkalommal